hírekfrissek

Pizsamás (?!) paparazzi fotók

2018.03.10. 09:20, Floo

Szép reggelt, illetve csodás hétvégét kívánok mindenkinek. :) Ismét paparazzi képeket hoztam nektek (és ugyanitt meg is jegyezném, mennyire "hálás" vagyok, hogy Jennifer nem teljesen tűnt el az Oscar gála után, mert már ástam a síromat, hogy megint hónapokig innen-onnan fogunk keresni híreket).
 
Az Oscar-díjas színésznőt március 8.-án csütörtökön kapták lencsevégre a paparazzók Los Angeles-ben, mikor legjobb barátnőjével Laura Simpson-nal csajos napot tartottak. Pontos úticélról nem tudunk, de a képek láttán nagyon mosolygósak voltak, illetve bár nem tűnik fel, de a kis Pippi is a hölgyek társaságában utazott, egész pontosan anyukája ölében, míg Laura vezetett.
Az utcán is készült egy-két fotó, azonban kedvencünk kifejezve nemtetszését azonnal maga elé kapta a táskáját.
Jennifer egy kényelmes szettet választott a barátnőjével töltött naphoz, hiszen egy piros Gucci pulóvert viselt, ami alatt igazából akár egy pizsama is rejtőzhet (?), ugyanis a papucsa pláne arról árulkodik, mintha elfelejtett volna rendesen felöltözni. :) Persze ismerjük Jennifer stílusát, ha nem promótál és nincs semmilyen komolyabb megjelenése. A képeket nagyobb méretben a galériában találjátok! 
 
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!