hírekfrissek

2017.07.21. 12:24, Floo
Darren újabb húzása a Mother! kapcsán..

Sziasztok! Igaz, ismételten napokkal később jelentkezünk, ennek mindösszesen annyi az oka, hogy nincs mit megosztani veletek. Azonban írtam nektek a Mother! előzeteséről, amelyről újabb információkat kaptunk, sőt egy olyan hírt is amire senki sem számított!
A napokban a trailer-track nevű twitter oldal megosztotta a nagyközönséggel, hogy Darren Aronofsky Mother! 1 perces első és eddig még soha nem látott előzetesét a Dunkirk premierjén (jún. 20.) fogják levetíteni a közönségnek. A tegnapi nap folyamán pedig csak úsztunk az árral, annyi esemény követte a másikat... Twitteren létrejött az első hivatalos Mother! oldal, ahol az első poszt mindösszesen ennyi volt:
 
,,Mit hozzunk nektek?" - a rajongók azonnal az előzetesre célozva arra kérték őket, végre osszák meg velünk is, amit a moziban ülők nézhetnek meg. A közösségi oldalon továbbá saját emojit kapott maga a film, ez pedig egy szívet ábrázol, ami azt a hatást kelti, mintha égne. Ez már önmagában eléggé felcsigázott engem és Fannit is és azért sem osztotta meg veletek semmit tegnap este, mert abban a tudatban voltam, ma reggelre tele lesz vele az internet.
Darren azonban mindenkinél kivágta a biztosítékot, amikor az előzetes után, bár rengeteg izgatott tweet érkezett kiderült, hogy nem mutatnak a filmből egyetlen képkockát sem, mindösszesen Jen sikoltozását, és ijesztő hangokat. Legalábbis a tweetek erről számoltak be. 
Ezt követően ismételten csalódtunk a rendezőben és csapatában, de a Paramount még sem hagyott minket annyira cserben...
A Paramount Pictures tegnap este bejelentette, hogy Jennifer thriller besorolású Mother!-ját egy hónappal korábban tűzi ki a mozivászonra, ugyanis az október 13.-i premier helyett szeptemer 15. lett a hivatalos megjelenési dátum.
A stúdió megerősítette a dátumváltoztatást, így ez a hír 110%-ban valós. Ennek ellenére azt se felejtsük el, hogy a Mother! először augusztus 30.-án mutatkozhat be a megnyíló Velencei Filmfesztiválon, esetleg a Telluride Fesztiválon vagy szeptember 7.-én a Toronto-i Filmfesztiválon. Ezek közül a fesztiválok közül bármelyiken bemutathatják a filmet, de egyelőre fogalmunk sincs, mikor hajlandó a szereplőgárda és maga a rendező Darren megjelenni közösen egy hivatalos eseményen.
A Mother! történetéről azóta sem tudtunk meg új információkat, továbbra sem tudjuk Jennifer pontos szerepét, sem más szereplőnek. A főszereplő Jen és Javier Bardem nyugodt életüket az szakítja meg, hogy váratlan vendégek érkeznek otthonukba. - ez az eddigi történet. 
A magyarországi premierről még nem tudjuk, hogy az is korábban jelenik meg, mint azt hirdették (okt. 26.), mindenesetre a jobb oldalt megjelenő naptárban frissíteni fogjuk azonnal a változásokat!

2017.07.16. 20:12, Floo
Hamarosan érkezik az előzetes...

Nincs sok hátra! Jennifer alig 3 hónap múlva debütáló filmjéről a Mother!-ről van most szó.. ugye ti se hisztek a szemeteknek? Jó, mert egyelőre mi sem. Aki az újranyitásunk óta követi rendszeresen az oldalt az tudhatja, hogy Jennifer kedvese Darren Aronofsky által leforgatott mozifilm körül szánékos a csend, most mégis úgy tűnik nem sokára kikerül az első teaser trailer vagyis egy bevezető előzetes! Izgalmas, ugye?

A tavaly forgatott filmről, illetve magáról a történetről alig akad információnk, Jennifer szerepéről pláne, így az eddigiek során csak tapogatóztunk a sötétben. Ami azt illeti Darren ezt már számtalan filmjénél eljátszotta, de a forgalmazó Paramount már több alkalommal hirdette azt, hogy különböző filmfesztiválokon végre lesz szó az októberben moziba kerülő filmről, ez valahogy mindig elmaradt... óriási bánatunkra.
Amikor senki nem számított rá, Darren legelső Mother!-rel kapcsolatos információját idén Anyák Napján adta ki a kezei közül, ez pedig egy poszter, ami rengeteg embernek felkeltette az érdeklődését. Sőt annyira lenyűgözött mindenkit, hogy ezzel méginkább felcsigázott lett a nagyközönség, hiszen a poszter magát Jennifer-t ábrázolja, amint kezeiben saját szívét tartja. A James Jean által készített remekmű valószínűleg pontosan azt a hatást váltotta ki az emberekből, amit Darren szeretett volna. 
 
A trailer-track nevű weboldalon pedig már találkozhattunk is a bejelentéssel, amely az előzetesről szól;
,,Tudjuk, hogy erre vártál! A Paramount Pictures egy rövid teaser trailert hozott nekünk Darren Aronofsky Mother! c. filmjéhez. Az előzetes a napokban fel is kerülhet, a Consumer Protection BC értékeli, mi pedig azonnal megosztjuk veletek. Ne maradjatok le semmiről!"
- egy képet is feltettek, amin a rövid adatok szerepelnek. Az előzetes 1 perc 8 másodperces, július 14.-én kapták kézhez. Így mostmár nem kell sokat várnunk és őszintén remélem, hogy a következő nem pár héttel/nappal a film premier előtt lesz. (Bár Darren eddigi szokásait nézve, ez is elképzelhető!) A mozifilmben egyébként Jennifer-en kívül szerepet kapott Javier Bardem, Michelle Pfeiffer és Ed Harris. Október 13.-án startol az amerikai mozikban, eddigi információnk szerint Magyarországon okt. 26.-án, míg az Egyesült Királyságban november 11.-én. Ti izgatottak vagytok az előzetes miatt?! Annyit vártunk, reméljük ütős lesz! :) 
Screenshot at Jul 16 17-03-09

2017.07.15. 08:33, Floo
,,Nem elég szép ehhez a szerephez!"

Sziasztok! Pár nappal ezelőtt írtam nektek Jennifer még hivatalosan be nem jelentett filmjéről, amit Quentin Tarantino forgat le 2018. nyarán. Az egész internetet körbejárta a hír, hogy a híres filmrendező az 1969-es Manson család gyilkosságairól szeretné leforgatni első igaz történeten alapuló filmjét. 

Már akkor írtam nektek, hogy arról pletykáltak Jennifer kapná a brutálisan meggyilkolt Sharon Tate szerepét, aki Roman Polanski (jelenleg is élő) filmrendező felesége volt. Aki esetleg szeretné visszaolvasni a cikket, az tekerjen egy kicsit lejjebb megtalálja elég hamar. :)
 
Felröppent azóta azonban, hogy Jennifer és Brad Pitt után bekerült Margot Robbie színésznő is az eddig ismeretlen csapatba, de akárcsak Jen ő is Sharon Tate szerepe kapcsán. (Arról nem szólt a cikk, hogy valójában tárgyalnak-e a színésznővel a szerepről, csak megemlítették.)
Debra Tate, Sharon nővére (64) nyilatkozta, megvizsgálta a két színésznőt és pontosan tudná kinek adná a testvére szerepét, de semmiképp sem Jennifer-nek! ,,Nem elég szép ahhoz, hogy Sharon-t eljátszhassa!" - mondta Debra TMZ-nek csütörtökön. - Margot fizikai szépsége felér ahhoz, hogy megkaphassa a testvérem szerepét, sőt ahogy viselkedik hasonlít is Sharon-hoz!"
Az összehasonlítás kedvéért hoztam is nektek egy képet Jen-, Sharon-, és Robbie-ról, hogy ti is eltudjátok dönteni "melyik oldalra állnátok". Nem vitatkozom azzal, hogy Margot Robbie mennyire csinos és bájos, azonban túlzásnak érzem a kijelentést, hogy Jennifer nem lenne tökéletes Sharon eljátszására, hiszen ez a 2011-es fotó bőven azt bizonyítja, hogy van köztük hasonlóság. Azért is furcsa Debra kijelentése, hiszen mint mondtam Margot Robbie-ról nem is cikkeztek az interneten, hogy érdekelte volna a szerep. Mindenesetre azt viszont nem tudhatjuk, hogy nem járt-e meghallgatáson... Ti, mit gondoltok? Írjátok meg nekünk a chatbe!
 

2017.07.12. 12:16, Floo
Hírek Jennifer és Quentin Tarantino közös filmjéről!

Emlékeztek, amikor Jennifer a híres filmrendezővel Quentin Tarantino-val ebédelt egy Los Angeles-i étteremben? Már akkor mindenki elkezdett találgatni, hiszen nem véletlenül futott össze a két sztár. A rendező korábban is felajánlott már egy filmszerepet Jen-nek, de mivel már akkor tele volt a naptára visszakellett mondania a munkát. Ezúttal azonban a Hollywoodreporter arról írt, hogy a rendező A-listás sztárokkal fecseg a filmjéről, amely az amerikában híres Manson család gyilkosságairól fog szólni.
Charles Manson 1969-ben számtalan gyilkosságot követett el, "félelmetes képességei" segítségével pedig annak családtagjai segítettek a gyilkosságok elkövetésében. Többen börtönbe kerültek, főleg néhány Manson családtag-, Squeaky Fromm, Susan Atkins, illetve Patricia Krenwinkelt. 
...A film, amelynek még címe ismeretlen, forgatókönyvét maga Tarantino írja, és ő fogja természetesen rendezni is. Harvey és Bob Weinstein, akik több alkalommal segítettek a filmrendezőnek, ezúttal is csatlakoznak a furcsa projekthez.
Egyes források azt állítják, Tarantino a színésznő mellett, Brad Pitt-nek is felajánlott egy filmszerepet. Előreláthatólag 2018.-ban kezdik forgatni a filmet, nyáron. 
Magáról a még készülőben lévő forgatókönyvről, és a benne lévő történetről sok információ nem jelent meg, de valószínűleg a történet középpontjában Sharon Tate és Roman Polanski rendező és felesége fog állni (talán éppen Jennifer és Brad?!), akit Manson és követői 1969-ben meggyilkoltak.
 ,,Manson követőit arra kéri, hogy a Los Angeles-ben lévő Benedict-kanyonban öljék meg, azokat akik korábban elutasították. Azon az éjszakán, augusztus 8.-án több óra alatt a négy elkövető fegyvert és kést használva brutálisan meggyilkolta Tate-t, aki nyolc hónapos terhes volt, illetve további négy embert, aki a házban tartózkodott. 1971-ben Manson és néhány társa életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, számos más, azon év nyarán elkövetett gyilkosságokért."
Amennyiben a Manson-Tate projekt lesz Tarantino következő filmje, akkor ez lesz az első olyan mozija, amely igaz eseményeken alapul. Jennifer-en és Brad Pitt-en kívül egyelőre más színészekről nem tudni tart az egyezkedés, és azt sem erősítették meg, hogy Jen kapná Sharon Tate szerepét.
 
Saját Fordítás!

2017.07.08. 13:21, Floo
Jennifer kiosztott egy paparazzit!

Jennifer legutóbb mikor a LAX reptéren leszállt magángépéről, és igyekezett a fotósoktól távol maradni történt egy kisebb incidens, ami azóta az internet egyik felkapott híre, pontosabban videója lett, ugyanis az eset a kamerák előtt történt. 
A TMZ csapata, akik paparazziként is dolgoznak, olyan videókat tesznek fel a youtube-ra (több mint 2 millió feliratkozójuk van!), ahol bizonyos történeteket mesélnek el, ami a sztárokkal és esetleg velük történt. Így volt ez nemrégiben is, amikor Jennifer június 22.-én érkezett a Los Angeles-i reptérre, akkor érkezett haza a hosszas New York-i látogatása után. Képek itt:
 
 
A videóban arról beszélnek, hogy az egyik paparazzó mennyire kínos helyzetbe került, ugyanis Jennifer kiskedvence Pippi is ott lépegetett nem messze az anyukájától, a rengeteg fotós között, mikor azt a bizonyos valakit megpillantotta és barátkozni szeretett volna vele. A paparazzi kapva kapott az alkalmon, és megakarta simogatni Pippi-t, mikor is Jen hátrafordult, felemelte kedvencét és csúnyán odaszólt a paparazzinak, aki teljesen meghökkent.
,,Ne nyúlj a kutyámhoz, te ki**szott lúzer!" 
A TMZ csapata és a fotós is viccesnek fogta fel a szituációt, elvégre valószínűleg több alkalommal megeshetett velük, hogy a sztárok csak úgy odaszólnak nekik, de az interneten nézelődök egészen másként reagálták le ezt az egészet. Valaki úgy gondolja a színésznő részéről ez abszolút túlzás volt, gonosz és undorító megjegyzés... a többiek inkább úgy reagálták le, hogy nem csoda Jennifer kifakadása, hiszen igenis illik megkérdezni a kutyus gazdáját, hogy megsimogathatja kedvencét. 
Tény, meglepődtem én is azon, amit Jennifer mondott, de mikor több paparazzó követi és hergeli ezzel fel, nem csoda, hogy az adott szituációt így reagálta le. Nem biztos, hogy mi is örülnénk ennek fordított esetben. :) Mindenesetre ez minden fotósnak "figyelmeztetés", hogy ne nyúljanak JLaw kiskedvencéhez! Itt a videó az incidensről:
 
Címkék: Cikk TMZ Pippi Videó
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Üdvözlünk titeket!


Köszöntünk benneteket Magyarország egyetlen naponta frissülő Jennifer Lawrence weboldalán. Az oldal 4. éve várja a látogatókat, főleg a tavaly év végi újranyitásunk óta, ami előtt fél évig kényszer szüneten volt az oldal. Azóta újra teljesen aktívak vagyunk, minden kedves érdeklődőt szívesen várunk. Ezen kívül Facebookon, és Twitteren is megtaláltok már minket, hogy minél hamarabb értesüljetek a legfontosabb hírekről, Miss Lawrence-el kapcsolatban! 2017. júniusa óta pedig a Jennifer-L helyett, már JenniferLawrence gportalként vagyunk jelen a weben! Floo és Fanni - a szerkesztők

 
Gyorslinkek

Az oldalon számtalan olyan témáról írunk, amelyek többször jelennek meg az oldalunkon. Ti, ezeknek a kis linkeknek köszönhetően, mindent elolvashattok, amit eddig írtunk. Így nem kell visszalapoznotok a főoldalon. Kellemes nézelődést!

dior paparazzi redsparrow mother! x-men videó
cikk facebook oldal képek fotósorozat NYC

 
Beszélgess velünk!
 
Éves naptár

• Július 3., - Christian Dior Couture divatbemutató (Párizs) ✓
• Július 3., - Christian Dior kiállítás megnyitó ✓
• Július 13., - Pizsamaparti Jenniferrel (Louisville) ✓

• Augusztus 15., - Jennifer születésnapja
• Aug 30-Szept 9., - 74. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

• Szept 7-17., - 42. Torontói FIlmfesztivál

• Október 19., - X-Men: Dark Phoenix forgatásának vége

• Szeptember 15., - USA & Kanada
• Szept 14., - Ukrajna
• Szept 21., - Argentína, Hollandia
• Okt 12., - Spanyolország, Hollandia, Új-Zéland
• Okt 13., - Mexikó
• Okt. 19., - Dánia
• Nov 2., - Portugália, Csehország, Szlovákia 
• Nov 3., - Svédország
• Nov 8., - Franciaország
• Nov 9., - Magyarország
• Nov 11., - Egyesült Királyság

• 2018. márc. 1. - Németország, Ausztrália
• márc. 2. - USA/Kanada
• márc. 18. - Szlovákia, Csehország
• márc. 22. - Franciaország

Folyamatosan bővül!

 
Elite affiliates
 
   
   
   
   
   
Betelt!
Jön: milly-clarke.com
 
Jen jelenlegi munkái
Mother! (DA Project)
2017. 09. 15.
Sok információnk nincs, mindösszesen annyi, hogy a főszerepben egy pár lesz, akiket megzavarnak a legváratlanabb pillanatban, ezzel megváltoztatva az egész életüket.

Red Sparrow (Vörös Veréb)
2018. 03. 02.
Egy hétköznapi balerina olyan dologba üti az orrát, amiért kénytelen orosz kémként élni további napjait, mindeközben beleszeret egy CIA ügynökbe. Ezek hatására kettős ügynökké válik.

X-Men: Dark Phoenix
2018. 11. 02.
Phoenix-re (Sophie Turner) fog összpontosulni a legújabb mutás film, melyben az összes már régi kedvencünk is visszatér, például Jennifer karaktere Mystique is.
 
JenniferL adatai
001. Szerkesztők: Floo és Fanni
002. Nyitás: 2013. január 6.
003. Design: 30. kinézet
004. Kódok: Innen & Innen
005. Felbontás: 1377*700
006. Elérhetőség: EMAIL

»Az oldalon minden alkalommal fel van tűntetve, ha valamilyen kódot kaptunk, így elvárjuk, hogy se modult se semmit ne lopjunk el egymástól, ott az email részleg vagy facebook oldal, ha segítséget kértek! ;) Semmilyen kapcsolatban nem állunk Jennifer Lawrence-el, sem más hozzátartozójával ez csak egy fansite. Kellemes böngészést kívánunk minden Jennifer fannak!

2013 - 2017 Jennifer-L.gportal
JenniferLawrence.gportal